Indoor csapatépítő programok - Zenéljünk együtt!

 

Kevesen dicsekedhetnek zenei előképzettséggel, ám ez korántsem jelenti azt, hogy ne alkothassunk a résztvevőkből egy zenekart, melyben minden résztvevőnek megvan a feladata és a saját hangjával, vagy egyszerűbb eszközökkel egy zenei művet alkossunk közösen.
A csapatépítő program különleges ereje abban van, hogy az esemény fő mondanivalóját megfogalmazzuk egy rövid rigmusban, majd azt a résztvevőkkel közösen előadjuk. A program során a jelenlévők egymásra figyelve, együttműködve fognak közösséggé (zenekarrá) formálódni és közben fejlődik az önképük, fellépésük, bátorságuk is. Mindenki át fogja érezni a „csapatban többre vagyunk képesek” érzést, hiszen egy zenekar a legjobb példa a hatékony együttműködésre, amihez kell ugyan egy karmester, de szükség van minden résztvevő hatékony közreműködésére is.
A sikerélmény is garantált, hiszen a program kezdetén még senki nem gondolhatja, hogy „amatőrök” is tudnak együtt zenélni, sőt akár zeneművet komponálni.

 

Csapatépítés zenélve - zenével

A közös alkotás fejleszti a csapatszellemet. Ilyenkor a csapat tagjai saját élményként élik meg a szinergia működését. A program résztvevői megélik, milyen jó érzés, és egyben hatásos is, a társsal együttműködni. Egymást segíteni a közös eredmény érdekében; ez a legjobb szocializáló erő. Egy interaktív zenés program, mely alkalmas a dolgozói csapat összecsiszolására is. A résztvevők az alkotás élményében részesülnek, s ami még ennél is több: a közös alkotás élményében.

  • A zene a legősibb rítusoknak is elválaszthatatlan eleme
  • Az együtt zenélés közösséget formál a közös élményen túlmenően is
  • Ebben az intim helyzetben születnek igazán bensőséges kapcsolatok
  • Kreatív kikapcsolódás
  • A résztvevők ötleteit beleépítjük a közös alkotásba
  • Szabad teret engedünk az improvizációnak



Művészi tevékenység

A zene hallgatása is oldja a stresszt, hát még a művelése! Aki részt vesz az interaktív zenés programon, az oldott, vidám hangulatban vesz részt a harmónia megteremtésében.

 

Vezetői készségek fejlesztése

A résztvevők a következő területeken érezhetnek pozitív változásokat:

  • Kommunikáció
  • Önismeret
  • Műveltség
  • Fellépés
  • Tudatosság
  • Előadó képesség


A program önállóan is megállja a helyét, de kiválóan alkalmas céges tréning, vagy rendezvény kiegészítéseként, amennyiben rövidebb idő (1 óra) áll rendelkezésre, esetleg szükség van a résztvevők energizálására.

 

Létszám:              
20 - 1000 fő
Javasolt időkeret: 1- 5 óra                                                                          
Ajánlott helyszín: Bárhol, ahol megfelelő méretű terem áll a csoport rendelkezésére

Csapatépítő indoor programjaink megtekintéséhez kérjük válasszon a bal oldali menüből!

Csapatépítő indoor programjaink:

    Ajánlatkéréshez kattintson az alábbi linkre.