Csapatépítő program - Falusi vetélkedők

 

A csapatépítő élményprogram falusi környezetben játszódik, melynek folyamán a résztvevők bepillantást nyerhetnek a vidék mindennapjaiba. A település különböző színhelyein tehetik majd próbára leleményességüket, miközben a mindennapi élethez szükséges eszközöket, alapanyagokat kell begyűjteniük. A csapatépítő program során felkeresik a település fontosabb látnivalóit, mint például a templomot, főteret, kocsmát és testközelből is megtapasztalhatják, mivel foglalatoskodnak a helyi lakosok a hétköznapok folyamán. A résztvevők gyalogosan vágnak neki a település zegzugos utcáinak, miközben egy-egy megsárgult térképrészletekkel tájékozódnak és a legkülönösebb módszerekkel kommunikálhatnak egymással (például futár, hang- és fényjelzések… stb). Lehet, hogy a helyi piacon kell kiselőadást tartaniuk a nézők számára, és az így megkeresett bevételből növelhetik az alapanyagok számát.  Az sem kizárt, hogy a helyi népművészettel kapcsolatos ismereteik által jutnak előbbre a kutatásban, de az is előfordulhat, hogy egy iparművész siet majd a segítségükre a piaci kofáskodás vásárlói kegyeinek elnyeréséhez. Ki gondolta volna, hogy egy környékbeli idős néni is tud a küldetésről és ő is elősegítheti a lelkes csapatokat. Igen ám, de a nélkülözhetetlen információkat csak kedvenc időtöltése közben hinti el. Nincs hát mit tenni, segédkezni kell hőn szeretett kecskéi megfejésében, és akkor aztán Ica néni nyelve is megered.

 

Létszám:                             
10- 50 fő
Javasolt időkeret:     
4 óra - 1 nap         
Ajánlott helyszín: Mátra, Etyek, Balaton környéke

Csapatépítő élmény programjaink megtekintéséhez kérjük válasszon a bal oldali menüből!

 

Ajánlatkéréshez kattintson az alábbi linkre.