Outdoor csapatépítő program - Konstruktőr verseny

 

outdoor csapatépítés, Konstruktőrök versenyeBár a paleontológusok által még nem teljesen bizonyított tény, de több jól ismert hollywoodi filmben már megjelenített téma, hogy ősemberi hőseink is szívesen száguldoztak az akkori – ma még kevésbé feltárt - technikát felhasználó járművekkel. A csapatépítő program elején -  számos furcsa szerszám és alapanyag szemrevételezése után - a résztvevők rögvest munkához is láthatnak. Meg kell szervezniük csapataikat, ahol mindenki megtalálja a maga feladatát: szükség lesz mérnökökre, „dizájnerekre”, „szerelőkre” – és persze versenyzőre is. Mindehhez rendelkezésükre áll jó néhány szerszám: fűrészek, kalapácsok, szögek, dekorációs anyagok – minden, ami ahhoz szükséges, hogy a különféle alapanyagokból, fa alkatrészekből és papírokból a nap végére összeállítsák saját járgányukat.

A járműveknek jó pár követelménynek meg kell felelnie. Természetesen tudjon gurulni, legyen minimum három kereke és legalább egy résztvevőnek el kell tudni benne helyezkedni. Sokat számít a használhatósága mellett a „kocsi” külleme is – erről is a versengő csapatoknak kell gondoskodnia. A munka végeztével a résztvevők felkészülnek a bemutatóra. Az már a csapatra van bízva, hogy milyen kerettörténetbe ágyazva mutatják be művüket, az egyetlen fontos szabály, hogy a választott stílushoz illeszkednie kell a premier-előadásnak.

 

Létszám:              
20 - 80 fő
Javasolt időkeret: 5 óra - 1 nap                                                                     
Ajánlott helyszín: Előre egyeztetett szabad területen bárhol megvalósítható

Csapatépítő outdoor programjaink megtekintéséhez kérjük válasszon a bal oldali menüből!

Csapatépítő outdoor programjaink:

    Ajánlatkéréshez kattintson az alábbi linkre.